Mit vigyen magával pihenéskor

Összeszedtük azokat a dolgokat, amiket nyaraláskor, pihenéskor vigyen magával a kiszemelt szálláshelyre.

Fontos a pihenés, lelki feltöltődés, hiszen a hétköznapok súlya nagy teher lehet számunkra. Ezért figyeljünk oda egészségünkre. Ha úgy érezzük, hogy kimerültünk érdemes elmenni egy kicsit lazítani.

Az egészség olyasmi, mint a gondosan égetett gyertya. Ha körültekintő figyelmet szentelünk gyertyánknak, sokáig fog égni.” (Manfred Kets DeVries)

Sokaknak fejtörést okoz évről-évre, hogy mit is tegyen bele a bőröndbe, nehogy valami kimaradjon. Sokan indulás előtt, már elkezdik egy kis lapra felírni mi is ami fontos és szükséges lehet a nyaralás során.
Ha esetleg valamiről elfelejtkezne az általában útközben vagy a szállás elfoglalásakor derül ki. Nagyon fontos, hogy szállásfoglaláskor kérdezze meg, hogy mit is biztosít a szállásadó, illetve mit kell magával vinnie. Nagyon eltérő a biztosított dolgok listája szálláshelyenként.

Mi most összeszedtük azokat a dolgokat, amire szüksége lehet nyaralás során, ha már elkezdte azt a bizonyos listát összeírni, akkor ellenőrizze az alábbi dolgok megtalálhatóak-e rajta.

Fontos, hogy önellátó-e a szálláshely, esetleg félpanziós.
Ha önellátó, akkor az alábbi dolgokra lesz szükségünk:

  • bicska, evőeszköz (kanál, kés, kiskanál, villa), pohár, só, szalvéta

Nagyon sok helyen törölközőt, illetve köntöst biztosítanak a vendégek részére. Általában higiéniás dolgok is rendelkezésre állnak, kisebb kiszerelésben, de nagyon gondolja át a dolgokat, hiszen nem tudja milyen márkájú terméket kap, és sokan vannak a mai világban akiknek érzékeny a bőrük és nem mindegy mit használnak, hiszen az érzékeny bőrünknél egyes termékek kisütést produkálhatnak. Ha az ön bőre is érzékeny érdemes betenni a táskában az otthon is használt, bőrünknek megfelelő mosakodószert, hiszen nem azért megy pihenni, hogy kellemetlen érzésben legyen része, hanem azért, hogy kipihenje magunkat, felfrissüljön.
A higiéniája szempontjából az alábbi dolgokat tegye be a táskába:

  • fürdőpapucs, fogkefe, fogkrém, napvédő krém, sampon, stift, szappan, törölköző, köntös

Minden eshetőségre felkel készülnie. Hiába a nézi az időjárás jelentést, az nem mindig úgy van, ahogy elmondják, ezért érdemes felkészülni a legrosszabbra is. Ha szeretné az adott város nevezetességeit megnézni, esetleg csak sétálni a szabadban, akkor mindenképpen legyen önnél esernyő vagy esőkabát. Ha útnak indul az minden esetben legyen a táskánkban, hiszen nem tudhatja mikor is kezd el esni az eső, és nem a legjobb ha bőrig ázva tér vissza a szállásra. Nem biztos, hogy nagyon örülne neki a személyzet, ha az egész házat, apartmant, hotelt végigjárkálná úgy, hogy most jött be a szakadó esőből.

Mivel pihenni megy, így valószínű, hogy olyan helyet választ, ahol van wellness részleg vagy esetleg egy kicsivel odébb biztosítanak a pihenni vágyók számára egy kis feltöltődést. Minden estben legyen önnél fürdőruha, papucs. Hiszen fürdőruha nélkül sajnos nem tudja elévezni a pancsikolást. A papucs nagyon fontos a higiénia érdekében, más szempontból pedig azért, hogy nehogy elcsússzon a vizes burkolaton.

Végül ne felejtse el, hogy mi van akkor ha elrontja a gyomrát a sok habzsolásban, vagy megfájdul a feje. Mindenképpen legyen önnél a váratlan helyzetek elkerülése érdekében gyógyszer.

Vigyen magával fényképezőgépet, hiszen a nyaralást meg kell örökíteni, mert ha hazamentünk mindenki azt fogja kérdezni milyen is volt a szállás, hogyan érezte magát, merre járt. Ezért minden lehetséges pillanatot örökítsen meg. Fontos, hogy legyen önnél pót elem.

Általában mindenki azért megy pihenni, hogy kipihenje a hétköznap fáradalmait, feltöltődjön. Ezért van aki nem viszi magával a telefonját. Ha esetleg mégis visszük magunkkal, akkor nagyon fontos, hogy legyen nálunk telefontöltő.

Ha mindezek a fontos dolgok bekerültek a táskánkba, akkor nincs más dolgunk, mint elindulni nyaralni és jól érezni magunkat.

Vitalitás Házunkban kétféle csomagajánlattal kedveskedünk a vendégeink számára.

Gyógykúra szállással csomagajánlatunk 7 éjszakát tartalmaz, mindössze 31.500,- forint/csomag/fő (+IFA, 280 Ft/nap)
Minőségi, ízletes svédasztalos büféreggeli vagy félpanziós ellátás kérhető külön térítéssel.
Bővebb információ és tájékoztatás a csomaggal kapcsolatban az alábbi linken érhető el: https://www.vitalitashaz.hu/gyogyaszat/gyogykura-szallassal/

Wellness hétvége csomagajánlatunk 5 nap/4 éjszakát tartalmaz, mindössze 22.000,- forint/fő/csomag (+IFA, 280 Ft/nap)
Minőségi, ízletes svédasztalos büféreggeli vagy félpanziós ellátás kérhető külön térítéssel.
Bővebb információ és tájékoztatás a csomaggal kapcsolatban az alábbi linken érhető el: https://www.vitalitashaz.hu/gyogyaszat/wellness-hetvege/

Vélemény, hozzászólás?