A hosszú áldást osztó őszi napok után Advent első vasárnapján beköszöntött hozzánk a tél. A természet nyugovóra tér, s közben mi is vágyunk a meleg szobák és otthonok lágy ölelésére, ahol egy-egy esti fény már hirdeti a nagy ünnep közeledését.

Körülöttünk még a mindennapi élet felgyorsult tempójában követik egymást a Világ sokszínű eseményei. Észrevétlenül, lágyan és halkan azonban már mi is érezzük, jól esne egy kis csend és befelé figyelés. Jó lenne rendezgetni szépítgetni a lakást, s egy forró tea mellett szívesen elbeszélgetnénk szeretteinkkel.

Már kétségtelen, hogy várunk – vágyunk valamire, valami szépre és valami jóra. Az egyre rövidebb nappalok magukkal hozzák azonban a sötétséget, ami minden nap egy kicsit hamarabb érkezik.

Az internetes like-ok értékmérő idején, egyszerűen és őszintén az emberiség még soha sem volt ennyire kiéhezve a szeretetre mint most. Mindenki szeretne szeretetben és békében élni, de sokan a boldogságot a külső megerősítések forgatagában keresve-kutatva csak átrohannak az életükön. Elfelejtik a most, a jelen pillanat lehetőségét, érzelmi megváltásukat a jövőbe helyezik ki, s ezáltal megteremtik a szenvedés lehetőségét. Belépnek a pszichológiai idő nyomasztó birodalmába. Idegesség, szorongás, sietség, félelem, harag, küzdelem, bánat, sértettség és düh áldozatává válnak, s rossz érzésük okát a külvilágban keresik. Ítélkeznek bírálnak és vádolnak, elvárásaik vannak saját múltjuk és generációs viselkedésmintáik alapján, létrehozva saját maguknak az örök csalódás körforgását. Így válik mindenki saját érzelmeinek áldozatává, hiszen saját magunk tartjuk saját magunkat emlékeink fogságában, bár tudjuk azt is, hogy a fenti érzelmek pszicho-szomatikája megjelenik a testben és lesz sok-sok betegség előszobája, mint az emberi játszmák kivetülése, pszichodrámája.

A béke ott kezdődik, ahol megszűnik az elvárás.

De vajon jól bánunk-e önmagunkkal? Jól bánunk-e szeretteinkkel? Jól bánunk-e egymással és az életet adó otthonunkkal, a Földdel? Mi az, ami igazán fontos? Talán saját magunk elvárásai alapján üzletként értelmezzük a szeretetet?

Megdöbbentő eposz ez a szeretetről. Itt van bennünk, a nézésünkben, szavainkban és mozdulatainkban, de mi nem vesszük észre, kívül keressük, mikor az bennünk van.

A csodák pedig körülöttünk zajlanak. Nincs kis csoda vagy nagy csoda, csak csoda van. Észrevételükhöz azonban szem kell.

Aktuális tudatállapotod meg fogja határozni, mit vagy képes észlelni, s így lesz az, hogy a saját valóságod az aktuális tény eltorzított saját magad által átkomponált illúziója lesz, pedig élni jó. Az élet szép. Biztonságban vagy és bízhatsz magadban és az Isteni gondviselésben.

” Ami valós, azt semmi sem veszélyezteti, ami valótlan, az nem is létezik. Ebben rejlik Isten békéje” – olvasható a Csodák tanítása című könyvben.

És mi csak várjuk a jót és a szépet.

Aztán valaki megkérdezi: Hogy vagy? S te azt válaszolod: Minden nap egyre jobban és jobban. Tudod azonban, hogy gondolataid és érzelmeid meghatározzák azt, hogy hogyan érzed magad. Ahogy magadat érzed olyannak látod az életed. S amilyen az életed, olyan lesz a Karácsonyod, hiszen nem lehet más, csak olyan amiben hiszel.

A feltétel nélküli szeretethez azonban a megbocsátáson keresztül visz egy gyönyörű út. Megbocsátani magadnak és másoknak egyaránt. A szívedet körülvevő jégvirágokat a megbocsátás a szeretet virágaivá változtatja, ami kitágítja a szívedet és belülről naggyá tesz. S ebbe a tágas szeretet térbe beleférnek a szüleink, a gyerekeink, a rokonok és ismerősök, a falu, az ország és az egész Világ.

„A szeretet nem tanulni való. A szeretet nem érezni való. A szeretet nem adni és kapni való. A szeretetté csak válni kell, és örökké lenni” – Sri Chimnoy.

A szeretet egy tudatállapot, egyes kutatók és jómagam szerint is a spontán gyógyulások tudatállapota, a gyógyulás energiamezeje. Kapujának őrzője a megbocsátás és a megengedés, ami megelőzi az elfogatást, és így lesznek az életbe beintegrálhatóak a tagadott események.

„Legyen meg a Te akaratod” minden nap imádkozzuk…

Képzeljük el: Szenteste van, s egy istállóban állatok között segítség nélkül egy gonosz és sötét világban megszületik a kis Jézus, Isten fia. A megváltó, s vele együtt az északi féltekén a leghosszabb éjszaka után megszületik a fény is, ami arra vár, hogy befogadd.

Te be tudod fogadni a fényt?

Legyen ez most egy közös gyakorlat:

Vegyünk egy nagy levegőt, hozzuk a figyelmet Önmagunkra. Főleg a vállakra és a csuklyás izomra, melynek lazítása a lélek és az egész test lazítása is egyben. Érezzük ahogy eltávolodik tőlünk minden külső baj és belső gond. – Lassan végezzük a gyakorlatot, saját ritmusunkban.-

A test ellazul és megérdemelten megnyugodva most az egészségünkért pihen… s közben megnyílik a belső világ, amely tiszta és örök.

Éld át a csodát, ami Te magad vagy, Te a mindenség része, aki teljes és egész. Hagyd, hogy átjárjon a béke a végtelen hála és a kegyelem.

Most már érzed valaminek vége van, és valami most jön létre. Megszületett a megváltó, a szeretet és a béke. És Te is változtál általa. Megértettél valamit, bölcsebb lettél. A hernyó pillangóvá változott, s közben a Földön a legsötétebb éjszakát felváltotta a fény. Megszületett általa a Te lelked fénye is.

Most már könnyű kimondani:

„Köszönöm, hogy Vagy, hogy találkoztunk. Szeretlek. Elfogadlak – akárki vagy akármilyen vagy. Nem várok Tőled semmit. Nem megváltoztatni akarlak, hanem megváltozni akarok általad. Köszönöm, hogy léted arra indít, hogy túllépjem felszíni önmagam, és a tolakodó lényegtelenen túl felismerhetem a Benned és bennem lakozó mindenséget, azt, hogy a Mindenség Szívében egyek vagyunk.”

Áldott szent Karácsonyt kívánok szeretettel: Dr Képes Ildikó Anna