Levendula, mint sokoldalú virágos cserje

Ha beköszönt a június, a nagyszerű lehetőségek tárháza bővül még egy fantasztikus növénnyel. A levendula ma Magyarországon rendkívül népszerű, hiszen mindamellett, hogy gyönyörű színekben pompázik, csábítóan aromás illata méginkább felhívja a közelében elhaladók figyelmét.

Amit a levenduláról tudni kell: az árvacsalánfélék csoportjába tartozik. Az 1700-as években jelent meg Magyarországon. Jelenleg 39 faj, és még ennél is több hibridfaj létezik, Európában őshonos. Előszeretettel használja a kozmetikai ipar közismert nyugtató, fertőtlenítő, gyulladáscsökentő hatása miatt, de készülhet belőle illóolaj, fűszer és még akár szörp is. Igazi gasztroélményt nyújthat egyes édességek fűszerezésénél. Nincs még vége a felsorolásnak, hiszen a ruhák közé lógatva a molylepkéket is elriasztja. Igazi kincs az emberiség számára.

Örökzöld félcserje. Megállja a helyét cserépben, és szegélyként ültetve is. A méhek és a lepkék kimondottan szeretik az aromája miatt, ezért gyakran körbezsongják. Miután beköszöntött a tavasz bátran kiültethetjük, egészen iskolakezdésig. Szoliterként nem érvényesül, így inkább csoportokba telepítsük lehetőleg kavicsos közegbe, ugyanis a levendula gyökerének jó vízáteresztő talajra van szüksége.

Gömbölyded formájáról híres, ezt azonban csak akkor tudjuk elérni, ha a virágai mindig le vannak metszve. Magyarországon számos vállalkozás indít Szedd Magad! mozgalmat, ahol lehetőségünk nyílik megismerkedni szakemberek vezetése mellett az igazi levendula aratással, sőt, mi magunk is kipróbálhatjuk a mesterséget. Általában június első 2 hetében van a virágzás, de ez gyakorlatilag mindig időjárásfüggő. 2019-ben is nagy népszerűségnek örvend, az igazi rajongók már május közepétől árgus szemekkel figyelik az aratás megkezdését, a virágok begyűjtését.

Leginkább a nyugati országrészben fellelhető, de találkozhatunk például a pilisborosjenői Kevélyhegyen, vagy akár Mátészalkán is. Tihanyban minden évben megrendezik a levendulaszedést, és ezt követően a levendulafesztivált, ahol kóstolhatunk a növényből készült fagyit, bort, de még akár pálinkát is.

Aki egyszer beleszeret, örökké a rabjává válik…